A SAMSUNG A MELLRÁKELLENES KÜZDELEM TÁMOGATÓJA

Forrás: Daganatos betegségek (szerk.: Dr. Nagykálnai Tamás), SpringMed Kiadó, 2007

Milyen gyakori az emlőrák?

Magyarországon évente kb. 5600 nő betegszik meg emlőrákban (azaz a tejmirigyek rosszindulatú daganatában), és 2600-an halnak meg e betegség miatt. Minden háromból egy haláleset megelőzhető lenne, mert a korán, fejlődése kezdeti stádiumában felismert emlőrák eredményesen gyógyítható!

Kinek van elsősorban szüksége az emlőszűrésre?

A leginkább veszélyeztetettek a 45 és 65 év közötti nők. Ők kétévente (vagyis amikor az utolsó mammográfiás vizsgálatuk óta eltelt két év) névre szóló meghívólevelet kapnak a lakóhelyük szerint illetékes szűrőközponttól. Mammográfiás vizsgálatra fiatalabb vagy idősebb életkorban is lehetőség van, különösen, ha a kockázati tényezők (például a családban előfordult emlőrák) az indokolják.
Töltsd ki tesztünket, hogy megtudd, érdemes-e elmenned a szűrésre!

Miért javasolt a rendszeres emlőszűrés?

Az emlők rendszeres szűrővizsgálatát azért javasolják, mert kimutatott tény, hogy a tapintható daganat megjelenése előtt (tünetmentes, úgynevezett preklinikai állapotban) felfedezett emlőrák sokkal-sokkal jobban gyógyítható, mint a már tapintható, bőrrel is összekapaszkodott, nagyobb daganatok.

Van-e a vizsgálatnak kockázata?

Minden röntgenvizsgálat során sugárzás éri a szervezetet. Mammográfiánál ez kb. annyi, mint amit egy hosszabb repülőút során elszenvedünk. A fizikusok mindent megtesznek azért, hogy a lehető legkisebb sugárterhelés mellett még jól értékelhető képeket lehessen készíteni.

Mi az emlő helyes önvizsgálatának technikája?

1. Állj szemben a tükörrel, leeresztett karral és vállal! Figyeld meg a mellek alakját (bőrelváltozás, elszíneződés, duzzanat, bimbók behúzódása)! A megfigyelést ismételd meg úgy, hogy mindkét karodat a fejed fölé emeled!
2. Tapintsd át melleidet úgy, hogy egyiket, majd a másikat a két tenyered közé veszed, majd tenyereidet vízszintes irányban csúsztatva mozgatod!
3. Jobb kezed összezárt ujjaival enyhe nyomással, körkörös mozgással tapintsd át egyik, majd másik melledet!
4. Kényelmesen hanyatt fekve, egyik kezedet a feje alá, egy kispárnát pedig a vállad alá helyezve, ugyancsak körkörös mozgással tapintsd át egyik, majd a póz megcserélésével másik melledet!
5. Ujjaid hegyével tapintsd át mindkét hónaljadat!
6. Karodat a tested mellé helyezve ismételd meg a hónalj tapintását mindkét oldalon!
7. Enyhén nyomd meg mellbimbódat, ürül-e belőlük váladék.

Mit jelent, ha az eredmény negatív?

A szűrővizsgálaton részt vett minden 100 (panaszmentes) nő közül kb. 94 esetében a lelet negatív. Ez azt jelenti, hogy a következő mammográfiás vizsgálat 2 év múlva lesz esedékes.
Tudni kell azonban, hogy nincs olyan szűrővizsgálat, amelyik teljes biztonsággal kiemelné a betegeket az egészségesek közül. Ezért két szűrés között is indokolt a fokozott figyelem!

Elvégezhető a vizsgálat akkor is, ha mellimplantátumom van?

Igen, így is elvégezhető, de ennek tényét feltétlenül jelezd a vizsgáló asszisztensnek!

Ha a mammográfiás vizsgálat után visszahívnak, az azt jelenti, hogy emlőrákom van?

Ez még nem jelent feltétlenül rosszat.
A felvételen látható elváltozások jelentős része jóindulatú, például folyadékkal töltött ciszta. Az is előfordulhat, hogy technikai hiba adódott (pl. a filmen éppen ott van gyártási vagy előhívási hiba, ahol a kérdéses elváltozás van), vagy pl. egy terület nem látható a filmen.